Vártam már, hogy vége legyen az aznapi tanításnak. Szerettem iskolába járni, de délutánra remek programom volt. A bátyámmal megbeszéltük, hogy kimegyünk az egyik sportpályára és edzünk egy kicsit.
Először még visszamentem a szobánkba, hogy felvegyek valami edzős ruhát. Egy mintás atlétára és egy kényelmes rövidnadrágra esett a választás. Volt egy jófajta edzőcipőm is, amit még a bátyámtól kaptam. Nagyon szerettem őt. Nagyon jó testvérek voltunk mindig is. Természetesen voltak vitáink, de minden testvér párnak voltak. Imádtam vele lógni. Ezért is vártam annyira az edzésünket. Máskor is csináltuk már együtt, de mindig nagy öröm volt. Na meg nagy megtiszteltetés is. Az ő képessége nagyon szuper volt és ráadásul tehetséges is volt. Tőle sok mindent tudtam tanulni. Olyanná akartam válni, mint ő. Sajnos olyan erős sohasem lehettem, mert nem volt meg hozzá a képességem, de igyekeztem. Amint elkészültem elindultam a pálya felé. Nem sétáltam, hanem futottam, mert késésben voltam. Szerettem futni és jól is ment. Gyors voltam, nem úgy mint Flash, inkább úgy mint egy olyan ember, aki szinte minden nap fut. Az én előnyöm inkább abban volt, hogy jól bírtam a futást. Sokáig is képes voltam ugyanazzal a gyorsa tempóval futni, hála az én képességemnek.
Nem a kapu felőli oldalról közelítettem meg a pályát, hanem pont a másikról. Volt körülötte egy pár méter magas háló. Annyira nem volt borzasztóan magas, szóval mikor meglett a kellő lendület és a kellő távolság, elrugaszkodtam a földtől. A levegőben csináltam még egy apró mutatványt is majd a testvérem közelében értem földet. - Itt is vagyok. - vigyorogva egyenesedtem ki. - Bocsi a késésért, picit elszámoltam magam. - a tarkómat vakargattam.
Hosszú napom volt, így az első gondolatom az volt, hogy le akarok feküdni aludni, aminek neki is álltam, hiszen bevágódtam az ágyamba, csak annak valahogy nem alvás lett a vége. Miért? Eszembe jutott, hogy valamit megbeszéltünk Dannyvel, így nem mondhattam azt, hogy nem, ezt hagyjuk a francba, főleg, hogy rég volt tesós napunk, a szobánkon kívül. Ez kicsit zavar, hiszen nem akarom elhanyagolni a legfontosabb családtagomat az életemben, így ráveszem magam, hogy kimásszak az ágyból. Az első utam a zuhany alá vezet, ahol szépen lezuhanyzom, értelemszerűen, tudom, hogy edzeni megyünk, abba meg le fogok izzadni, de azért előtte is kellene, hogy az aznapi fáradalmakat lemossam. Meg a hideg zuhany felébreszt. Mindig azt alkalmazom, ha gyorsan kell felriadnom, és erőt merítenem valamiből, na ez most számomra a víz, ami lemossa rólam amit kell. Még hajat is mosok, minél tovább marad vizes a hajam, annál éberebb leszek kicsit később is. Amint ezzel elkészültem, összeszedve magamat, már mászom is vissza a szobába, ahol mindent felveszek, ami igazából csak egy felső, meg alsó és nadrág, hogy azért valami legyen rajtam, és már indultam is. Nem sietek, tudom, hogy ő úgyis mindig késik, így teljes nyugalommal szedem a lábaimat, és odaérve tapasztalom, hogy nem tévedtem, tényleg nincs még itt. Így lassan bemelegítő gyakorlatokat végzek, nagyon sokszor le lettem baszva, hogy ezt nem lehet kihagyni, ez a lelke az izomnak, és ha nem tesszük, nagyon fog fájni. Előre hajolgatok a lábamra, mindkettőre felváltva, majd megfogom a lábfejem, és hátrahúzom amennyire csak tudom. Ezt megismétlem a másikkal is, aztán nyújtom a kezemet szépen felfelé, minden csontomat kiropogtatom, hogy azzal már ne kelljen szórakoznom. Egyik pillanatról a másikra jelenik meg mellettem Danny, és meg is ijedek, amit testem rándulásával jelzek, de aztán összeszedem magam. - Hozod itt rám a frászt! - lököm meg a mellkasát nem túl erősen, nem akarom, hogy ebből baj legyen, vagy elessen, olykor túl erős vagyok. - Nem gond, én is csak most értem ide - vigyorgok rá, majd intek is a fejemmel előre. - Kezdésnek egy kis futás? - kérdezem, de pár pillanat múlva, már meg is indulok, hogy legyen egy kis előnyöm, főleg, hogy ő gyorsan fut, én erőben vagyok jobb.
Már nagyon vártam az edzést. Nem csak azért, mert sokat fejlődhettem ilyenkor, hanem egy kicsit együtt lehettem a bátyámmal. Nem mintha máskor nem lógtunk volna együtt, hisz egy szobában laktunk, de olyankor ott volt Damian is, ilyenkor pedig csak ketten voltunk.
Kicsit nevettem azon, hogy ráhoztam a frászt. - Rossz a lelkiismereted? Vagy mit is szoktak mondani ilyenkor? - picit hangosabban nevettem fel. Kissé meglökte a mellkasom. Az egyik lábammal hátrébb is kellett lépnem, hogy kitámasszak, de nem volt semmi baj. Nem is nagyon látszódott, hogy hátra léptem. Erős volt, hisz ez volt a képessége. Emberfeletti erővel rendelkezett és nagyon jól tudta már használni. Nekem nagyon tetszett az ő ereje, sokkal jobban, mint az enyém. Én is inkább lettem volna erős, mint akrobata. Gyakran jártam konditerembe, meg sokat edzettem, hogy a fizikai erőm is hasonlítson az övére, de arra a szintre sosem fogok eljutni. - Már idáig is futva jöttem, de legyen. - mosolyogtam és már indultam is utána. Ő előrébb járt, szóval gyorsabb tempóval indítottam, és amint utolértem, nem hagytam le, hanem mellette futottam. - Amúgy mizu tesó? Ma még nem is találkoztunk. - érdeklődtem, mert egy nap általában többször is találkoztunk. Futásközben nem sokat szoktak beszélni, de nálunk más a helyzet. A beszéd hamar kifárasztotta az átlagos embereket, de mi nem voltunk átlagosak. Jobban bírtuk a terhelést, mint a normál emberi lények.