Már egy ideje szerencsére sikeresen kerülöm azt a gyereket, nem is értem, hogy neki miért kellett megjelennie a szobám ablakánál. De most nem is gondolkodhatok, meditálok és próbálok minden egyes zavaró tényezőt kizárni, de megölöm magam, ha a szobatársam továbbra is hangosan fogja rágcsálni azt a szart.. nem is értem, hogy miért nem kerülhettem egy olyan szobába, ahol egyedül vagyok, akkor sokkal, de sokkal nyugodtabb lenne az életem. Mindegy, még egy percet kibírok, talán el fog fogyni, sőt, ahogy látom már kezd kifogyni a zacskóból a rágcsa.. Próbálok gondolataim háborgó tengerében elmerülni, próbálom elképzelni, ahogyan egy sötét éjjel egy csónakon hánykolódok egy hatalmas tavon és képek firmájában kidobálom a zavaró tényezőket, de ekkor a kedves lakótársam kinyit egy újabb zacskót és ezzel a koncentrációmnak is annyi. - Azarath Metrion Zinthos - mondom ki és a zacskó csak kirepül a kezéből és apró darabokra szaggatom. Nem fogom hallgatni a felháborodását, így inkább betapasztom a száját is és indulok a társalgó felé, ilyenkor nagyon nem szokott itt lenni senki sem. Reményekkel telve haladok és ülök is a kanapéra, majd nem sokkal később már lebegek és újra próbálom megteremteni a nyugalmi állapotot és lemenni a gondolataim legmélyebb bugyrába. Hangos nevetés töri meg az iménti koncentrációt, azt hiszem, hogy valakit meg fogok ölni, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy ebben az épületben egy helyen sem lehet nyugalomban lenni. Nyugalom. Az a legfontosabb, hogy nyugodt legyek, de aztán lépteket hallok, távozó lépteket, azonban valami fura.. két ember nevetett és csak egy távozik. Kinyitom az egyik szememet és aztán megpillantom az ablakos gyereket, ennek minek kell itt lennie?Kinyitom mindkét szememet és úgy nézek rá. - Elindulsz magadtól vagy megsegítsem a folyamatot? - kérdezem tőle, megint lehunyom a szememet és harmadjára is belekezdek a meditációba, de nem úgy látszik, hogy menni akar innen.
Próbáltam nem hülyét csinálni magamból, miközben magyarázok és tanácsokat adok. De ha egyszerre kell magyaráznom és tanácsokat is adni, akkor félre beszélek. Más, hasonló szavakat mondok olyan szavak helyet amit mondani kéne. Ilyen volt például a sokoldalú helyett a sokszögű. A mondat valahogy úgy hangozhatott el, hogy oda kell figyelni az ellenfeleink sokszögű képességeire. Értitek? Sokszögű. Ami lehet egy hosszú szárú háromszög is, csak ugye ilyenek nem mászkálnak a mi világunkban, hanem csak a matematika füzeteinkben. Ott meg köszönik szépen jó helyen is vannak, mert félnek a mi zord és rideg világunktól. Parker meg persze, hogy röhög ilyenkor. Mert tényleg odafigyel mindarra amit mondok neki és észre veszi a bakijaimat. Amit meg nevetségesnek talál, azon nevet is. Én meg vele együtt. Őszintén, hogy maradhatnék egy olyan humorzsák mellett komoly és nevetésmentes? A válasz egyszerű, sehogy. A társalgó előtt mentünk el, én meg akaratom ellenére oda pillantottam és megláttam a csodák csodáját: Raven-t. Bár szerintem ő kevésbé hívná önmagát csodának, vagy tartaná normálisnak azt amit most az imént gondoltam róla. Intettem a kezemmel, hogy ne várjon rám, nyugodtan elmehet mert van egy kis elintéznivalóm. Ezt úgy jeleztem felé, hogy a kezemmel a társalgó ajtajának irányába böktem, ő ezt szerintem megérthette mert tovább ment. Én viszont nem. Szépen odasompolyogtam volna Ravenhez, ha idő nap előtt észre nem vesz. Csodás. Lőttek a meglepetésnek. Mindegy. – Téged is jó újra látni! – ez az én reakcióm a tovább haladásra. Ahelyett, hogy szerencsétlen lányt békén hagynám és mennék a saját dolgomra, inkább valami furcsa ötlettől vezérelve még azért is közeledem felé. Leülök a kanapé szélére, már csak azért is, hogy kevesebb energiájába kerüljön odébb tenni engem. Legalább közelebb leszek így az ajtóhoz. Na jó, csak vicceltem. Mivel láttam, hogy nagyon el van foglalva és gyakorolni akarja a szemlehunyást, nem szóltam semmit. Még. Inkább csak néztem. Nézni még szabad. Bár az ő esetében, talán még azt se. De kit a fenét érdekel ez? Kíváncsi vagyok. Most mit fog tenni? Mármint mit akar ezzel a szemlehunyós dologgal? Már vettem volna a bátorságot arra, hogy megérintsem és kizökkentsem ebből a nem tudom milyen állapotából, de aztán inkább a hajamba túrtam. Hátha esetleg közben kinyitná a szemét és azt látná valami elvetemültségre készülök, amire igazából nem, de nála sose lehet tudni. Mintha a jó haj fazonja lenne a lényege az egésznek, holott szerintem dehogy. Csak na. Mondom, fel kell készülnöm ha esetleg pont most nyitná ki a szemét és ne azt lássa, hogy épp hozzá akarok érni a vállához mondjuk.
Szó szám.: kit érdekel? Jegyzet.: Lesz majd jobb is ennél.Zene.: Scared To Be Lonely